Kategória: Sport és mozgás

A Kangoo Jumpsról szubjektíven

Évekkel ezelőtt tűnt fel először a tévében ez a mozgásforma. Már akkor is nagy érdeklődéssel néztem, merengve azon, hogy vajon egyszer lesz-e alkalmam kipróbálni. A Sors úgy hozta, hogy eljött ez a nap, kangoo cipőt öltöttem a lábamra, ami valljuk be, az én súlyommal már önmagában is csodaszámba ment. :)))

Egy dolog, hogy az ember sokszor nem érez elég bátorságot új dolgok kipróbálására, pláne nem, ha egy furi cipőt kell a lábára húznia, amiben majd pattogással egybekötött feladatok várnak rá.

A másik, a fontosabb dolog számomra mindig az, hogy felmérem, passzolok-e az adott szituációba, nem lesz-e ciki, kellemetlen, égő...
Amikor a fitness teremben először láttam a kangoo órát, az ácsingózás mellett azt éreztem, hogy vér ciki lenne ott szerencsétlenkedni a sok feszes popsi között. :))

Egyedül természetesen nem is jutott volna eszembe erre vállalkozni, de baráti "hátországgal" a kínos helyzetek is tudnak viccesek lenni, az ember egy jó barátnő mellett olyankor is tud magán nevetni, amikor inkább elsüllyednie kellene.

A lényeg végülis az, hogy kipróbáltam! A tér és idő kontinuumban a kangoo cipő és én egyazon pillanatban és egyazon helyen találtuk magunkat. :)

Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy a kangoo jumps sokkal nehezebb, mint ahogy azt a külső szemlélő gondolná. Amikor a korábbi órákat az üveg túloldaláról néztem, úgy gondoltam, a cipő csak úgy felpattintja a hordozóját, és csak a koreográfiára kell figyelni, mozgatni a karokat, lábakat. Hát nem.

A kangoo cipő nem pattog magától, bele kell adnod az erőd, a súlyod, csak akkor pattogsz rendesen.
Ráadásul maga a cipő sem 2 dekagramm, a lábemelési feladatok hatékonyságához a súlya is nagyban hozzájárul. Az ember esetlennek is érzi magát, mert a koreográfia követése edzett, táncos lábakat követel. :)
De amikor sikerül egy-egy mozdulatsor.... hát az valami felemelő érzés! (Szó szerint) :)))

Egyébként spinningelni járok. Akik még nem próbálták, mindig elcsodálkoznak rajtam, hiszen kimerítőnek és izzasztónak tudják ezt a sportot. Hát azt kell mondanom, a kangoon legalább dupla annyira izzadtam, mint a spinningen. (Kicsit megnyugtatott, hogy előttem egy olyan csajszi pattogott, akinek a kora és a súlya is az enyém fele lehetett, és folyt róla a víz! :)))

Egyszóval az biztos, hogy jól megmozgat a dolog, és a garantált "vízveszteség" miatt inni is kell néha közben. Azt vettem észre, hogy a teremben egyébként a tudásfok függvényében rendeződtek el a lányok. Elől voltak vérprofik, hátul az überbéna kezdők. Persze mi is!!! :)))) Szóval ha rászánod magad, és kipróbálod ezt az érdekes dolgot, próbálj a tudásodnak és önbizalmadnak megfelelő pontra helyezkedni. :) Ha félsz, vigyél magaddal valakit, együtt mulatságosabb az egész. Úgy gondolom, mindenképp egy felejthetetlen élmény, sőt, lehet, hogy még bemerészkedek 1-2 órára és egyre ügyesebb leszek majd! :)


Ui: mindenképpen hosszúszárú és vastag zoknit vigyél magaddal, akkor a cipő sem fogja kitörni a lábad. Ja, és első órán mindenképp kérj segítséget a cipő és a betét kiválasztásához az edzőtől!


Végre elhatároztam magam! Lefogyok! De miért csak jó alakú lányok vannak a konditermekben?
Úgy vettem észre, hogy ahova én járok konditerembe, ott csak jó alakú lányok (és persze pasik) vannak. Vajon mindenhol így van ez? Gyerünk "duci sorstársaim" fogjunk össze, és mutassuk meg, hogy mi is képesek vagyunk a mozgásra! »

Gyógyböjt
A hagyományos értelemben vett böjt vallási szokás. Generációkon át fennmaradt a húsvéti és adventi böjt, ennek célja azonban nem elsősorban az egészség helyreállítása. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.