Kategória: Zöldség, gyümölcs diéták

Almanapok – Ötletek és eredmények

Három almanap alatt 4 kg-ot fogytam. Ennek a tapasztalatát szeretném megosztani másokkal, biztatásul. Közben alkalmazható apró praktikákról is írtam benne, amitől könnyebb lesz annak, aki rászánja magát.

Nem tudom, jó helyre küldtem-e be, de új vagyok, és még kicsit tétován bolyongok a honlapon. Nem is cikket akartam írni, hanem csak beszámolni a tapasztalataimról, segítségképpen másoknak. Meg nekem is élmény volt a dolog.


Még csak az elején tartok a fogyókúrámnak, de azért leírom, mire jutottam, hátha másnak is biztatás lesz.
Szóval, 170 centis és 76 kilós voltam, és kb. 10 kilóval kevesebbnek kellett volna lennem. A legszimpatikusabb fogyókúrának az egész napos almaevés tűnt, úgyhogy belevágtam. 12 napon belül először 1 napig, pár nap múlva egymás után két napig kizárólag reszelt almát ettem (kb. 2 kg-ot egy nap alatt), és hatalmas mennyiségű gyógyteát és ásványvizet ittam meg. Az volt az érdekes, hogy több mint 2 liter folyadék és két kiló alma elfogyasztása után is olyan szomjas voltam, hogy száradt ki a szám, és már azt sem tudtam, mit igyak. Lehet, hogy a szervezetem méregtelenítő akciója indult be, és ez volt az oka.

Fel voltam készülve arra, hogy majd hetek múlva fog csökkenni a súlyom, ehhez képest a három almanap alatt négy kilót fogytam. Egyszerűen elképesztő volt. Rájöttem azért, hogy valószínűleg nem annyira a zsír, hanem a felesleges víz távozott el ilyen gyorsan a szervezetemből.
Mindent nagyon sósan és nagyon cukrosan szeretek, és valószínűleg ez nagy mennyiségű vizet kötött meg. Erre abból is felfigyelhettem, hogy mikor este leveszem a zoknimat, sokáig megmarad rajta a gumi bevágódása.

Mivel úgy tudom, az almának a héj alatt van a legértékesebb része, nem hámoztam meg, csak negyedekre vágtam és úgy reszeltem le. Így semmi nem ment kárba, a héj meg egyben maradt és külön lehetett választani. Minden negyed alma reszelése után meg is ettem a reszelt almát, így nem barnult meg, és csak utána fogtam a következő negyed reszelésének. 2-3 almát ettem meg egyszerre.

Azóta egy kiló visszajött, most 73 kiló vagyok, de még tervezek almanapokat. Nagyon jól és könnyedén éreztem magam. Az első napon fájt a fejem, de az attól volt, hogy nem ittam eleget. Legközelebb okosabb voltam. Nem hogy éhes nem voltam, de sokszor inkább jóllakott voltam az almától. Igyekeztem aránylag édes és lédús gyümölcsöt választani a piacon.

Az almanap, mint megállapítottam, még kényelmesebb is volt, mint amikor "normálisan" ettem. Nem kellett törnöm a fejem, mit egyek reggelire, ebédre, vacsorára: ha megéheztem, egyszerűen lereszeltem egy-két almát, és kész.
Persze nem mondom, hogy sokáig eléldegéltem volna így (bár a két nap után is jó érzéssel és éhség nélkül ébredtem). A piacon majd' kiesett a szemem a sok finomságtól, amik felértékelődtek az csupa almából álló napokban. Micsoda gyönyörűség volt másnap kefírrel leöntött újhagymából és retekből álló salátát enni rizzsel! Egyébként a kefír nagyszerűen pótolja a tejfölt, azóta ettem kefírrel leöntött reszelt répát meg céklasalátát (rizzsel, krumplival vagy kiflivel), és két pofára faltam, annyira finom. Ráadásul ebből a mennyiség se nagyon számít, mert ezzel is fogytam valamennyit.

Szóval, mindenkinek tudom ajánlani, mert kipróbáltam, és nagyon pozitív élményeim maradtak utána!
Mindenkinek sok sikert és egészséget kívánok:
loch ness
(A cikket beküldte: loch ness)



Monodiéták
A böjti technika egyik variációja a monodiéta, melynek során meghatározott ideig (ez lehet néhány nap, vagy naponta változóan) csak egyfjajta étel fogyasztható. A monidiéták közül a legközismertebb és legnépszerűbb a szőlődiéta, a rizsdiéta és a burgonyadiéta. »
Sajtot is sajttal
Hogyan fogyhat könnyedén, éhségérzet nélkül? Ropogós téli zöldségekkel és finom sajtokkal. Mindent tartalmaznak, amire szükségünk van, ráadásul jóízűek. A sajt fontos kalcium- és fehérjeforrás. A zsírszegény sajt több fehérjét tartalmaz, mind a zsírdús. Ezért... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.