|
|
Szépségtörténelem II.A férfiakra vonatkozó szépségminta a történelem folyamán nem sokat változott (széles váll, izmos lábak, feszes test).Tőlük mindig valami mást vártak el, a társadalom mentalitásától függően. A középkorban (476-1492) minden a vallás körül forgott, és az egyház pálcát tört a szépség felett. A történelem során talán soha nem kellett annyira visszafogottnak, és a szégyenlősnek lenni, mint ebben az időszakban. Csak az utcanők festették magukat. A középkori nő 25 évesen, a szülésektől kimerülten már öregasszonynak számított. Kizárólag a fiatalos formákat tartották szépnek. Mindig arra összpontosítottak, ami látható volt, s nem arra, ami a ruha alatt van: világos és hullámos haj, széles homlok, vékony szemöldök, élénk tekintet. A szépségápolás a 11-13. században született újjá. Szerencsére ismét felfedezték a fürdést. A szolgálólány a fürdőedényt lepedővel fedte le, hogy érvényesülhessen a gőz jótékony hatása is. A hölgyek balzsamokkal kenték be testüket, ezeket vándorárusoktól lehetett beszerezni. A szépségápolási titkokról a 15. században, a könyvnyomtatás feltalálása után könyvek is íródtak. Az ifjú hölgyeknek szóló tanácsok (Párizs 1573) és a Kísérletek (Olaszország 1509) különböző trükköket árultak el az érdeklődőknek. Például azt, hogyan lehet elérni a „velencei” szőke hajszínt - csak a szőkeségeket tartották szépnek. A titok nyitja a világosító keveréken kívül a napon történő hajszárítás volt. A reneszánsz idején (15-16. század) Olaszország vette át a „divatdikátor” szerepét. Ismét a férfiak kerültek a középpontba, a férfiideál Michelangelo Dávidja lett. Albrecht Dürer és Leonardo da Vinci megalkotta az ideális arc és alak grafikonjait. Ideális például az, ha az áll és az orrlyukakat összekötő vízszintes vonal közötti távolság az arc magasságának egyharmadát teszi ki. A nőkön három fehér színű elem (arcbőr, fogak, kéz), három piros (ajkak, orca, köröm), és három fekete (szem, szemöldök, szempilla), kellett hogy legyen. A 16. században Medici Katalin volt a kor igazi szépségszakértője. Miután királynő lett, parfümöket előállító szakemberekkel vette körül magát. Ő volt az, aki Párizst a divat és elegancia európai központjává tette. A tisztálkodás egyre fontosabbá vált. Franciaországban Dubarry asszony, XV. Lajos szeretője például arról volt híres, hogy naponta zuhanyozott. Pedig száz évvel korábban még rettegtek a víztől, mert azt hitték, hogy a nedves bőr vonzza a betegségeket. A mosakodás beszüntetésével az arcbőrön elszaporodtak a pattanások, mitesszerek. Erre is találtak megoldást, divatba jött a szépségtapasz, mely ápol és eltakar. A kor másik „csodaszere” a púder volt, használták a férfiak és a gyerekek is. Divat volt a paróka, a nők gömbölyűek voltak, de mégis darázsderekúak. A kövérség a jólétet jelképezte, ezért az alkatilag soványak párnácskákkal „javítottak” alakjukon. A kor halálos betegségei, mint például a tüdőbaj, gyors fogyással jártak, így a gömbölydedség a jó egészség bizonyítékaként szolgált. Elég ránézni a barokk szobrokra… Aztán kiderült, hogy a kövérség ártalmas az egészségre. A fogyókúrás tanácsok elődjének tekinthetjük az angol nemes, William Banting 1863-as írását. A szerző saját bőrén tapasztalta a problémát. A szénhidráttartalmú ételek, tésztafélék kerülését ajánlotta. Az írás az USA-ban 1863-1902 között tizenkét kiadást ért meg. A 19. század végén Európában és Észak-Amerikában a beteges kinézet hódított. Sok nő élt citromon és eceten, s hajnalig virrasztottak, hogy érdekes karikák legyenek a szemük körül. (Folytatjuk) Szerző: Jády Mónika Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával.
|