|
|
Colitis ulceroza: autoimmun betegség egy fajtájaMár a születésem sem volt egy átlagos nap. Augusztus 7-én nem vártam meg, míg beérünk a kórházba már a kocsiban megszülettem. 8 éves koromig nagyjából minden rendben ment, csíntalan voltam, örökmozgó, beszédes...Minden 2000 februárjában kezdődött. Anyukámék váltak, állandó veszekedések, ordítások, néhány elcsattanó pofon ok nélkül. Így emlékszem vissza a régi "szép" emlékekre. Életem végéig elkísér, és sajnos nem egy jó barátról lesz szó. Nagyon szegények voltunk, sokszor tele adósságokkal, kifizetetlen számlákkal. 8 éves voltam, suliba jártam, jó tanuló, szófogadó, mint egy átlagos 8 éves. Nővérem 5 évvel idősebb, ő ezt az évet már a kollégiumban kezdte, középsuliban. 2 évvel idősebb bátyám speciális csoportba járt,ugyanis ő autista… ugyanabba a suliba járt mint én. Rá a szüleim mindig sokkal több figyelmet fordítottak, mert ő "beteg". Ha kaptunk 2 csomag chipset hárman, akkor egyet a bátyám, egyet nővérem meg én közösen kaptunk. Mindig kivételeztek vele. Anyukámék 2000 februárjában eljutottak arra a pontra, hogy nem tudják tovább elviselni egymást, nem maradnak együtt. Elválnak. Itt kezdődött minden...Rövid idő elteltével mindkettőjüknek barátja/barátnője lett, nálunk sosem az volt a normális, hogy a gyerekeknek tetsszen az "új" nevelő anyu/apu. Hanem pont fordítva.. Először anyum kezdett el otthonról eljárogatni újdonsült barátjával. Aztán ment ez így 1-2 hétig, apum egyszer fogta magát és elköltözött a bátyámmal a barátnőjéhez, állítólag felhívta anyumat, hogy leléptek.. Tesóm koliban volt, és tudva hogy mi a helyzet otthon, hétvégére sem jött haza. Apum és a tesóim nem jöttek haza. Eleinte fel sem fogtam, mi történik körülöttem.. Reggel felkeltem, elmentem suliba, ott ettem is, hazamentem, tanultam, esténként viszont mikor senki nem jött haza, teljesen összeomlott bennem minden... sírtam az ablak előtt, hogy anya gyere haza, de nem jött senki. Rettenetesen féltem egyedül. Minden este a sok sírás nyomott álomba.. Így ment ez 2 hétig. Aztán váratlanul beállítottak, mintha semmi nem történt volna. Ment minden tovább, csak anyum esténként hazajött. Egyik napról a másikra véres hasmenésem lett, vért hánytam… 2 hét alatt 14 kilót fogytam, lesoványodtam, minden kijött belőlem, nem bírtam enni,sem inni. Ráadásul állandóan rettentő magas lázam volt. Úgy legyengültem, hogy sokszor az ágyamig nem tudtam elmászni. Ha beszéltem hánytam, az erősebb illatoktól ugyanúgy.. Kezdődött a kivizsgálások sorozata: Colonoscopia: 8 évesen altatás, minden nélkül, kompletten bemutatták a bélrendszer- működésemet. De semmit nem találtak... A debreceni Kenézy kórházban aranyeret diagnosztizáltak, egy hétig feküdtem bent. De "semmi komoly".. kiengedtek. Kaptam gyógyszert, de semmi nem javult. Egy hétig otthon voltam, majd meghaltam... Rá egy hétre Klinika: "hányós-hasmenős gyereket nem veszünk fel most az osztályra". És ismét egy hétig otthon. Teltek a hetek, egyre rosszabbul voltam, kezdtem elhagyni magam, ájuldoztam. Anyum bevitt még egyszer a klinikára. Egy középkorú hölgy volt az orvos, ahogy rám nézett, látta hogy nagy a baj. (Mint utólag kiderült, anyumnak csak annyit mondott, hogy: "Mindent megteszünk érte, de már ilyenkor semmi sem biztos".) Egyből befektetett. Két hétig infúzió non-stop 24 órában, a nyaki verőerembe nyomták a branült, mert 2-3 óra véna-keresés után feladták, hogy a karomban találnak valamit is. Utána vénásan adagolták a szteroidot meg mellé 16 szem gyógyszert vénásan. Nos, az elképzelhető összes vizsgálaton túlestem. Ahogy javultam és tudtam enni, szájon át szedtem a gyógyszereket, reggel 16 szem, délben 4 szem, este 16 szem gyógyszert. 3-4 hónap alatt a "kis" 20-25 kilómból 85 kiló lettem… 8évesen! Szétszakadt a bőröm a hirtelen hízástól, elfelejtettek vízhajtót adni. Rengeteg szúrást kaptam.. Talán azért nem őrültem bele ebbe a fél évbe, mert nem fogtam fel, hogy mi történik. Így visszagondolva sem volt olyan szörnyű... beletörődtem, mert azt mondták, hogy amit csinálnak az jó nekem. A bélrendszeremben elváltozásokat is fedeztek fel (rákos elváltozásokat), amiket lelézereztek. Sokszor azzal poénkodtak, hogy a kórházból megyek férjhez.. A kórházban máig tartó barátságok szövődtek. :) Az elmúlt 10 év alatt is kellett szteroidokat szednem, nem is egyszer... Most már viszont csak a szteroid miatt felszedett +50 kilóval küzdök. Nem kell mondjam, azért elég volt megszokni az új "énemet".. De ez legyen a legnagyobb bajom.. Most a bőrömön jönnek ki, kis foltokban kiszáradt részek, de még mindig jobb, mint napi 25-30szor a mosdót látogatni. Eldöntöttem, hogy soha többé nem leszek beteg! És kész! Ez az én kis történetem, élem az életem, és nem sajnálkozok, hogy milyen rossz nekem. :) Szüleim elváltak, én orvosi pályára készülök, bátyám otthonban, hozzá hasonló emberekkel. Nővérem szociálpedagógus. Szüleimmel jóban vagyok, és gazdagabb lettem 2-2 kistesóval.. Apumnál 2 kicsi hugi, Anyukámnál egy kisöcsi és hugica. Az biztos, ha nekem egyszer gyerekem lesz, nem fogom engedni, ha örökli is, esélyt sem fogok rá adni, hogy kijöjjön neki. (A cikket beküldte: patriciaaa)
|