Kategória: Sikeres fogyózók

A motiváció megtartása fogyás közben

Én már csak tudom, milyen könnyű ellaposodni fogyókúra közben. Csak egy napot hagyok ki, csak egyszer tömöm tele magam mindenfélével... aztán ebből az egyből három lesz, majd minden visszaáll a régi kerékvágásba - aztán persze a tükörbe nézve görbül az ember szája a csalódottságtól. Hogy megint nem sikerült legyőznie magát. A jó hír viszont, hogy ezt nem kötelező megtartani.

Mielőtt a sikeres fogyás útjára kerültem volna, sokszor apadt el a kedvem, maradt félbe egy-egy próbálkozásom. Egyik nap még lelkesen tornáztam, a másik nap viszont eltántorított az izomláz, a torta, a chips, vagy egyszerűen az, hogy úgy éreztem, nincs értelme, és sokan ettől szenvednek. Hogy belenéznek a tükörbe, és azt mondják legyintve, hogy esznek, nekik már mindegy, ezeket a károkat nem lehet helyrehozni, pedig dehogyisnem. Régen mindig azt hittem, ilyen a genetikám, kövérnek születtem és kész, apukám is nagydarab, a mamám is hízékony, így hát felesleges erőfeszítéseket tenni. Szóval tudom, milyen hamar el lehet fáradni, feladni, de ez nem egy belénk kódolt szokás.

1. Tanuld meg kezelni a fájdalmat. Én sokáig, nagyon sokáig vért izzadtam, de ami a tornákat illeti, mindig is pihegve végeztem, a kondim változott, amitől már a kellemes bizsergés is elkapott egy-egy edzés után, nemcsak a holtfáradtság. Eleinte annyira nem voltam hozzászokva az edzéshez, hogy iszonyatos izomlázakkal küzdöttem, volt, hogy az ágyra is fájt leülnöm, de nem adtam fel! Persze, amikor nagyon fáj, ügyelni kell rá, hogy ne fajuljon el a helyzet, olyankor jó 1-2 napot pihentetni. De igenis legyél kicsit mazochista, és élvezd, amikor másnap fáj, hogy emeled a lábad, hogy felülés közben jajgat az izmod. Gondolj arra, hogy ez annak a jele, hogy folyamatosan fejlődsz, és hogy fájdalom nélkül egyszerűen nincs siker.

2. Nézz filmeket. Na, nem olyat, ahol bombatestű nők csábosan emelkednek ki a medencéből, hanem ahol az emberi testet taglalják: fejlődés, feldolgozás, ilyesmi. Rengetegen egy hét után óriási változásokat akarnak, bele sem gondolva, hogyha rossz tendenciát követnek, sokkal nagyobb kárt okoznak magukban, mint hasznot. Ha megnézel egy ilyen filmet, garantáltan elnézőbb leszel a testeddel, legfőképpen türelmesebb, és motiváltabb, hogy annyit kihozz belőle, amennyit csak tudsz.

3. Tartsd észben, hogy mindent lehet enni. Szóval nincs olyan, hogy csak brokkolit ehetsz lazaccal, meg kizárólag vizet ihatsz, mert könnyen képzelheted magad legelő állatnak, amitől csak felpaprikázódsz, meg mérges leszel mindenkire, akik vigyorogva nyammognak egy pizza felett. Neked is lehet, képzeld el. A vasárnapi rántott húsból és mártásból is ehetsz nyugodtan, ahogy egy hamburgertől sem fogsz húsz kilót hízni. Én nem biokajákon éltem, nem vontam meg magamtól semmit (a kóla és chips más kategória, azt felejtsd el jóformán), és épp ettől volt elviselhető. A lényeg a MÉRTÉK. Ehetsz, de MÉRTÉKKEL. Tudd, hogy mikor mit viszel be az étrendedbe, és tudd, hogy mi után mit tanácsos enni. Ha tudod, hogy nem kell drasztikus életmódváltásra készülnöd, egyszerűen felveszel pár új szokást (több gyümölcs, zöldség, teljes kiőrlésű pékáruk, édességek leszorítása), jobban fogod érezni magad a tudattól, hogy neked sincs tiltva semmi.

4. Vegyél kisebb ruhát. Aha, igen, menj be a boltba, és a 42-es farmer helyett emeld le azt a 36-osat, vagy 38-asat, amelyik tetszik. Tedd olyan helyre a szekrényedben, ahol mindennap láthatod, ezzel is emlékeztetve magad, hogy ebbe bele KELL fogynod, ez jól KELL álljon rád. 2012-ben XL-es volt a méretem, ma már S-es ruhákat hordok - álmomban sem gondoltam volna.

5. Gondolj a strandra. Hogy képzeled el magad, ahogy a víz felé igyekszel? Milyen az alakod, milyen vagy te? Nyilván nem egy megkeseredett, csalódott, hájas nő rémlik fel előtted, hanem egy magára büszke, jó alakú valaki. Csinálhatod ezt naponta, ha arra van szükséged, én sűrűn gondoltam a mostani önmagamra.

6. Felejtsd el az újságokat. Tényleg! Gondolok itt a Cosmopolitanre és egyéb társaira. Persze, ha hűséges olvasójuk vagy, én nem akarlak eltántorítani, de idővel rájöttem, hogy hihetetlenül felszínes cikkek vannak ezekben a magazinokban. Emlékszem, én volt, hogy elszontyolodtam, mikor méregdrága tanácsokat olvasgattam, edzésterveket, mert ahhoz viszonyítottam, amit én végzek, és megint feleslegesnek éreztem a módszerem. Az csak megtévesztés, ne feledd, az egész az üzletről szól.

7. A kiszemelt. Igen, elsősorban magadért fogyj, de ne legyünk álszentek, sok ember valakinek elsősorban tetszeni szeretne, és ezzel semmi baj. Férjednek, barátodnak, leendő barátodnak, ez mindegy, amikor fáj, amikor csikar az elején a gyomrod a megszorításoktól, csak gondolj erre a személyre.

8. Vezess naplót az érzéseidről. Akár gépi, akár írott, az ember lányának elég sok nehéz napja van fogyás közben, és sűrűn vannak érzelmesebb napok, hisz minden változás, nehézség hatással van a lelkivilágra is. Írd le, mit érzel, kétségek és problémák, utána garantáltan megkönnyebbülsz, és teljesen más perspektívából látod majd az egészed, higgy nekem. De ne felejtsd el legalább magadban elraktározni, hogy milyen sikerélmény ért aznap, és ez lehet az is, hogy megint nem lógtad el az edzést, hogy nem etted meg azt a csokit, amivel nagyon szemeztél. Mindennek értéke van.

9. Legyen egy ember, akihez tartod magad. Nekem rendszeresen a háziorvosomhoz kellett járnom mérésre, és ez mindig valami plusz löketet adott arra, hogy szigorúan vegyem, mert nem akartam csalódást okozni, elsősorban magamnak, hogy ennyire bukott vagyok. Jó, ha találsz valakit, aki havonta -vagy kéthetente- ellenőriz, ezáltal tudod, hogy már csak miatta is igazán megéri betartani minden szabályt. Hogy ne égj, ne okozz csalódást.

10. Állíts össze egy zenei listát, amik inspirálnak, és hallgasd ezeket. Nem kell ezeknek pörgős mixeknek lenniük, lehet az a te kedvenc lassú John Lennon számod is, a lényeg, hogy neked adjon valami pluszt, amitől erőre kapsz.

Az igazság az, hogy mindenkinek kell néhány rossz tapasztalat, míg rájön, mit kell helyesen csinálnia, hogy működjön. Én túl sokat vártam el magamtól, türelmetlen voltam, nem tudtam irányítani magam, ami ahhoz vezetett, hogy megint annyit ettem, mint egy ló. Fontos, hogy fogyózás közben az ember lelke nagyjából rendben legyen, bár tény, maga a kövérség ténye is elég irritáló tud lenni, amit nem fog más megszüntetni, csak a folyamatosan bekövetkező javulások.
(A cikket beküldte: lanadelqueen27)



Sikersztori? Majd csak lesz, de elindult
Ilyen csodadiéta, olyan diéta.. Folyik mindenhonnan. De meg lehet csinálni, csak kitartás kell hozzá, és egyáltalán nem bonyolult. Magamon kipróbáltam az elképzelésemet, és sikerült. De még nincs megállás, messze van a cél. »

Csirkemellfilé szójapanírban
A Hagyományos rántotthúshoz nagyon hasonló ízhatást kapunk a buzaörlemények elhagyásával, bár egy kicsit szárazabb a panír, de ez finom mártással, salátaöntettel ellensúlyozható. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.