|
|
Kategória: Sikeres fogyózók Fogyás: A Titok - 1. részGyerekkorom óta duci voltam, a szüleim hajlamosak voltak mentegetni engem a már jól megszokott duci kifogásokkal, miszerint: betegségtől, gyógyszerektől hízott meg, ilyen a genetikája is, szegény nem tehet róla... Én pedig elhittem. Elhittem azt is, hogy nekem az a jussom, hogy kövér legyek, merthát ilyen a genetikám és bele kell nyugodni, és azt is elhittem, hogy nem tehetek róla, ahogyan ellene sem... A kulcsszó: elhittem. Azóta rájöttem, mekkora jelentősége van ennek az egyetlen szónak...Szóval a történetem ugyanúgy kezdődött, ahogyan mindenki másnak, aki egész életében a kilóival küszködik. Nagyjából 7-8 éves koromra már ducinak voltam elkönyvelve, előbb a szüleim szemében, aminek eredményeképp a sajátomban is, majd ennek eredményeképp az osztálytársaiméban is, akik nem hagytak ki egyetlen alkalmat sem arra, hogy ebből csúfot űzzenek és erősítsék bennem az érzést: kövér vagyok. Az is maradtam. Egészen felnőttkorom hajnaláig végigkísért a kövérség átka, kirekesztéssel, csúfolódással, megaláztatásokkal és az ebbe való belenyugvással. Az első csoda 2010 nyarán esett meg velem. Akkoriban egy börtön-szerű párkapcsolatban éltem, amiben 1-2 kiló híján elértem a 100 kg-os testsúlyt a 167 centimhez. 2010 márciusában ráébredtem arra, hogy nem szeretném az egész életemet úgy élni, ahogyan az elmúlt 3 évet, ezért elhatároztam, szeptemberben kilépek a kapcsolatomból és új életet kezdek új városban, magam mögött hagyva a múlt kísérteteit. Ezzel egyidőben született meg az elhatározás, hogy új életem új testben akarom elkezdeni, amit nem kell szégyellnem, és úgy gondoltam, új férfit is könnyebben fogok majd magamnak, ha csinosabb vagyok. El is kezdtem tervezgetni a fogyókúrámat, szépen, komótosan, hiszen volt rá 5 hónapom. Leendő új életem gondolata fellelkesített, felrázott, valahányszor fantáziáltam róla, igazán elevennek éreztem magam. Elképzeltem gyönyörű, új testemet, a megdöbbent arcokat, a dicsérő szavakat és az utánam koslató férfiak hadát, a népszerűséget, a divatos ruhákat, amiket már fel merek venni. Ezek a gondolatok segítettek átvészelni az egész nyarat, szinte egész nap képzeletbeli jövőmön ábrándoztam hatalmas vigyorral az arcomon. Hogy mindeközben hogy haladtam a fogyókúrámmal? :) Nos, szépen elterveztem, mit hogy fogok csinálni, mit eszek majd és hogyan mozgok. Aztán minden nap finomakat ettem nagymamám főztjéből és hozzátettem: csak még utoljára, mielőtt belefogok a fogyókúrába. A fogyókúrámat mindig „holnap” kezdtem el, hiszen van még időm bőven. Így ment ez végig…valójában sosem fogtam hozzá. De a furcsa az volt, hogy egyre többen állítottak meg az utcán. -Úristen, hogy lefogytál! Elárulod, hogyan csináltad? -Fogyókúrázol? Vagy szedsz valami bogyót? -De jól nézel ki! Egészen kivirultál! A külvilág reakcióit nem tudtam mire vélni, hiszen csak „holnap” kezdem a fogyókúrát… Akkor hogy lehet, hogy máris észrevették rajtam? Mivel gondolataimat lekötötte az új életemen való ábrándozás és lelkesedés, így különösebb figyelmet nem szenteltem a kérdésnek, begyűjtöttem a ki nem érdemelt elismeréseket és továbbléptem gondolatban. Szeptemberben döbbentem csak rá, hogy elrepült a nyár és én semmit nem csináltam, csak álmodoztam. Viszont addigra már feltűnt, hogy nem csak a külvilág lát engem vékonyabbnak, de a ruháim is „kinyúltak”. Akkor álltam rá a mérlegre…és majdnem elájultam. A korábbi 98 kiló helyett csak 85-öt mutatott a mérleg. Azt hittem, elromlott…átmentem egy barátnőmhöz, hogy ott is megmérjem magam. A másik mérleg is 85 kilót mutatott. Akkor még nem találtam ésszerű magyarázatot a fogyásra, ezért ráfogtam arra, hogy nagyon meleg nyár volt és biztos leizzadtam a kilókat (igen, tudom, milyen bután hangzik). De tovább nem is foglalkoztam a kérdéssel, hiszen belecsöppentem a várva várt új életembe. Fogyókúrázni se akartam tovább, mert nagyon meg voltam elégedve akkor az „ölembe pottyant” mínuszokkal, és úgy voltam vele, most már miért kínoznám magam, hiszen a régi önmagamhoz képest nagyon csinos vagyok és elégedett vagyok magammal. Két és fél évvel később, ezen a télen álltam rá újra a mérlegre. Az apropó az volt, hogy divatba jöttek a szűk farmerek és a combig érő téli csizmák, én pedig akárhányat próbáltam magamra erőszakolni, egyik sem jött fel vaskos vádlimra. Amit nagyon szomorúan vettem tudomásul, ugyanis minden álmom volt, hogy nekem is legyen. Elégedetten nyugtáztam, hogy egyetlen plusz kilót sem szedtem vissza az elmúlt évek során, a mérleg továbbra is 85 kilót mutatott. Nagyszerű, tehát folytathatom onnan, ahol abbahagytam, semmi pluszmunka. Még a karácsonyt kivárom, akkor jól bezabálok és utána kőkemény fogyókúra. Így is történt, valóban kőkemény csodadiétákat szedtem le az internetről és ezúttal bele is kezdtem. Ugyanúgy, mint első alkalommal, fellelkesített a jövőképem, láttam magamon a szűk farmereket és csizmákat és hogy milyen jól állnak nekem és milyen szexi vagyok az új külsőmmel. A kőkemény diétákat nagyjából fél napig bírtam bűnözés nélkül. A vége minden este az lett, hogy „áá ettől a sütitől/csokitól/tésztától még nem fogok hízni, holnap úgyis folytatom a diétát, nem ezen múlik…” Persze ezt minden egyes nap eljátszottam, de mindeközben abban a hitben voltam, hogy én igenis most fogyókúrázok és olvadnak rólam a kilók. Amikor egy hónappal később hazautaztam és mérlegre álltam, elégedett vigyorral bólintottam a tükörképemnek: 80,5 kiló. Milyen ügyes vagy!!! Készítettem is magamról gyorsan néhány csalóka képet, ahol még 5 kilóval kevesebbnek tűnök, mint amennyi vagyok, és feltöltöttem a nagy kék közösségi oldalra, hogy dicsekedjek vele. Ekkor kevertem bajba magam… Ugyanis a nagybetűs FÉRFI, akiért már 2 éve majd megőrülök, de eddig nem nagyon vett rólam tudomást, felfigyelt a képekre. Azonnal találkozni akart, én pedig kétségbe estem, hiszen még nem vagyok olyan vékony a valóságban, mint a képeken. Egyetlen hetet sikerült nyernem, kikönyörögnöm mindenféle indokokkal a találkozó előtt. Akkor nagyon elhatároztam magam…egy hét, 5 kiló. Minden nap egy óra torna, koplalás és fehérje-turmix. Tudtam, hogy elméletben működik a dolog, csak abban nem voltam biztos, hogy bírni fogom e bűnözés vagy lustálkodás nélkül, hiszen ezúttal tényleg be kell tartanom mindent, ha drasztikus fogyást akarok. Szinte pánikoltam. Minden nappal, ahogy közelebb kerültem a találkozóhoz, kétségbeestem, mert nem fedeztem fel magamon drasztikus változásokat…elképzeltem, milyen csalódott lesz Ő, és hogy rájön a csínyemre, és arra, hogy még mindig kövér vagyok. Ezekkel a gondolatokkal keltem és feküdtem, és teljes depresszióba estem. Persze nem sikerült fogynom egy dekát sem az 1 hét alatt, és a találkozó is úgy sült el, ahogy vártam…láttam a csalódottságot és nem is keresett újra, nem lett folytatás. Mivel már nem tehettem semmit és a múltat sem tudtam megváltoztatni, megkönnyebbültem. Azt mondtam magamnak, most már mindegy, történt, ahogy történt, inkább lassan, de biztosan TÉNYLEG lefogyok. Majd akkor valódi képeket készítek magamról, akár fürdőruhában, és akkor majd Ő is látja, hogy ezúttal nem csalok, tényleg bombázó alakom van, és biztosan adni fog újabb esélyt. Újra belemerültem az álmodozás lelkesítő örömeibe és a halogatott, be nem tartott diétába. Az incidens nagyjából egy hónapja történt, azóta 76 kiló vagyok. Február óta 9 kilót fogytam… sütivel, csokival, tésztával, lustálkodással. Most sokan bizonyára ráncolják a szemöldöküket és mérgesek rám, amiért szegény fogyni vágyókat abba a hitbe ringatom, hogy életmódváltás nélkül és bűnözés mellett is lefogyhatnak. Tisztában vagyok a mai trenddel, miszerint fogyni csak egészséges életmóddal, testmozgással és helyes táplálkozással lehet, és én nem is vagyok ellene ezeknek a dolgoknak. Mozogni jó, mert boldogsághormonokat termel, egészségesen, változatosan étkezni megint csak jó dolog, hiszen a változatosság gyönyörködtet. De szeretném a kezedbe adni a kulcsot saját testedhez, ami nem a körülményektől és a környezetedtől függ, hanem teljes egészében te irányítod! Tested minden sejtjének te parancsolsz, nem az étel, nem az időjárás, nem a baktériumok, hanem te magad. Sokan, akik ismerik a Vonzás Törvényét és foglalkoztak már vele, most úgy gondolhatják, már tudják, mi fog kisülni ebből, de higgyétek el, megéri elolvasni a következő részt is, mert sokkal mélyebb megértésre szeretnélek ösztönözni titeket annál a felszínes, szenzációhajhász, lebutított filmváltozatnál, amit a legtöbben ismernek. Félreértés ne essék, nem szeretném bírálni a filmet, mert nagyon is hasznos volt arra, hogy elindítson valamit, hogy tömegekhez érjen el, de a valóság az, hogy sokkal több van emögött, mint hinnéd. (A cikket beküldte: Chalesii)
|